Posted on

A karma típusai és megváltoztathatóságának kérdésköre

Előző fejezetünk folytatásaként, a karmáról osztottunk meg érdekes információkat. Tudtad, hogy nem csak egyféle karma létezik? Felmerült már benned az érzés, hogy nem tudsz kiszállni egy karmikus körből? Ezeket a témákat is górcső alá vesszük.

A karma típusai

A karmának több típusát is megkülönböztetjük. Az egyéni karma bontható mentális, verbális és fizikai karmára. A mentális karma a gondolataiddal dolgozik, a verbális karma a szavakra épít, míg a fizikai karma a tetteinkben mérhető. A családi karma a generációs tettek alapján jön létre, melyek a leszármazottak tudatában jelennek meg, s hajlamként vannak jelen az életükben.

Az egyén karmáján túl, létezik nép és kollektív karma is. Úgy tartják, hogy egy olyan nép tagjaként születünk újjá, ahol lehetőséget kapunk arra, hogy a karmikus feladatainkat véghez vigyük. A kollektív karma azokra van hatással, akik közösen, egy cél érdekében, ugyanazzal a szándékkal vettek részt a cselekvésben. Ők ugyanazzal a pozitív vagy negatív irányú karmával számolhatnak, mely nem biztos, hogy ugyanabban az újjászületésben nyilvánul meg. Az viszont kijelenthető, hogy a részvétel milyensége nem számít; támogatóként, aktív cselekvőként, vagy csak szemlélődőként voltak jelen, mindenkire ugyanaz a karma száll.

Megváltoztathatom a karmámat?

Igen, a karma megváltoztatható, valamint meg is szüntethető. De mégis hogyan?

A szokások, a napi rutin és a nem tudatos életmód mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a jelent nem érzékeljük, így a múltban megélt események és érzelmek alapján éljük a mindennapjainkat, s ebből teremtjük a jövőnket. Az egyéni karma végcélja a karmából való kilépés, az egyén fejlődése, melyhez elengedhetetlen a tudat alatt lévő információk és a múltban megélt helyzetek felszínre hozatala, majd feldolgozása. A karmikus köröket a mások irányába táplált érzéseink is alkotják, így az elengedés, a birtoklási vágy megszűnése és a türelem gyakorlása mind-mind hozzájárulnak az öröm, a szeretet és a nyugalom érzéséhez, melyek a karma megváltoztatására adnak lehetőséget.

Aki ebben a megváltozott tudatállapotban képes érzékelni a körülötte zajló eseményeket a maguk valóságában, képes lesz megélni a jelen pillanatát, melyben megtalálhatja a lehetőséget a karmából való kilépésre. Ebből az következik, hogy a tudatos ember, aki a belső középpontjában éli mindennapjait, a válaszokat keresi az eseményekben, nem pedig a felelősöket, hogy kit miért hibáztathat.

A tudatos ember rájött arra, hogy a világ tükröt mutat, amelyben megláthatja önmagát és a cselekvéseire adott reakciókat. Ezáltal válik lehetősége arra is, hogy a tartozásait lerója, a helyzetekben és érzelmekben kiegyenlítődést teremtsen és egyben észre is vegye ezeket a helyzeteket, melyek által lehetősége nyílik a karma megváltoztatására vagy lezárására.