Hogyan kerüld el az impulzusvásárlást?
A kasszánál, vagy épp a hazaérkezéskor, a bevásárlás után eszmélsz rá, hogy sokkal többet költöttél, mint amivel kalkuláltál? Esetleg olyan termékek is kerültek a kosaradba, amit nem is értesz, miért vásároltál meg, pedig akkor még jó ötletnek tűnt? Ha te is találkoztál már ezzel a jelenséggel, akkor bizony impulzusvásárlást követtél el. ???? De mit is jelent ez a kifejezés?
Az impulzusvásárlás akkor következik be, amikor valamilyen termék impulzust vált ki belőled; egy érzést, egy reakciót, pl. egy illat, egy íz vagy egy zene, amelynek eredményeként megveszed az adott árucikket, előre meg nem fontolt szándék nélkül. Ez általában kisebb értékű, vagy mindennapos fogyasztási cikkek esetében jellemző.
Ez a jelenség általában akkor fordul elő, amikor nem készülünk fel előre a vásárlásra, vagy csak 1-2 dologért ugrunk be a boltba. Ezt a tudatalattira ható cselt a marketingszakemberek már kitűnően ismerik és számos eszközt vetnek be azért, hogy a vásárlási folyamatodba „belenyúlva” ösztönezzenek téged az impulzusvásárlásra. Ez az akcióterv általában azért lesz sikeres, mert a kisebb, gyorsabban fogyó termékek esetében nem vacillálunk annyit, hogy megengedhetjük-e a pénztárcánknak, vagy sem, ellenben a nagyobb értékű árucikkekkel szemben.
Milyen trükköknek ne dőlj be?
- Szokványosnak mondható eljárás, hogy a termékeket kiemelt helyekre, pl. polcok végére vagy a kasszákhoz helyezik.
- A rendkívül akciós ár is kísértésbe ejthet.
- A Covid előtti időkben gyakori volt a kóstoltatás, amelyet csomagakciókkal kötnek össze.
- Az áruházak egyéb várakozási pontjainál kínálják a finomabbnál finomabb termékeket, így ösztönözve téged azok megvásárlására.
Hogyan kerüld el az impulzusvásárlást?
- A legjobban úgy kerülhetjük el, ha előre megírt bevásárlási listával érkezünk a boltba és attól tudatosan nem térünk el. Tehát, csak a listán szereplő tételek kerülnek a kosárba.
- Ruházat választásánál fontos szempont, hogy legyen jó a választott méret és az elképzelésednek megfelelően álljon rajtad, amiben önmagad vagy. Azt a ruhaneműt, amit akár azonnal nem viselnél, a "majd belefogyok/belehízok, egyszer jó lesz valamire, majd átszabom", tapasztalataink szerint sosem hordjuk, kár érte a kiadott pénz.
- Műszaki termékek esetén is jó odafigyelni, hogy ne a külcsín miatt vásároljuk meg a terméket, hanem konkrét igényre történjen a beszerzés. A vásárlást megelőzően érdemes körbejárni, hogy melyik típus, márka az, ami kielégíti a felmerült igényeket. A széles termékkínálatnak köszönhetően ezzel lehet a legtöbb időt eltölteni, de bőven megtérülhet, ha nem akarunk pórul járni, pl. egy mobiltelefon vagy egy számítógép vásárlásakor, ahol igazán számít a megbízhatóság, tartósság (ha fontos, mennyit bír az akksija, mennyi a memória a készülékben, milyen támogatásokkal használható..).
- Élelmiszerek esetén kifejezetten jól jöhet, ha jóllakva térünk be az üzletbe vagy érkezünk a piacra, éhesen ugyanis sokkal több dolgot megkívánunk, mintha megtöltöt pocakkal vágnánk neki a vásárlásnak.
- A legfontosabb pedig a tudatos döntés meghozatala, hogy semmi olyat nem veszek meg, amelyre nincsen szükségem, ami csak a pillanatnyi boldogságomat támogatja!