Az Ősz energiái
Az őszbe belépve elindult az év utolsó fordulója, s egyben a befelé fordulás időszaka. A sötét órák növekedésével arányosan egyre több időt töltünk az otthonunkban, így több lehetőségünk adódik áttekinteni az elmúlt időszakban történt eseményeket, valamint a lelkünk mélyéről feltörő érzésekkel is foglalkozhatunk.
Összegzés
Az ősz az összegzés, átgondolás, a megemlékezés időszaka is. Az év eddigi munkáját, a kigondolt, létrehozott dolgokra és kipróbált újdonságokra most ránézhetünk, hogyan is szolgálják életünket. Igaz lehet ez a kapcsolatainkra és a munkánkra is. Megfigyelhetjük ezt a párhuzamot az életünkben, ahogyan tavasszal elültetett magokból palánták lesznek. Gondos odafigyelésünknek hála, ezekből a még sérülékeny palántákból továbbfejlődve növényünk, egészséges terméseket hoz, akár már a nyár folyamán, az is lehet csak az őszi betakarítás idejére. A befektetett munkánknak hála mindenképpen kell legyen eredménye (ha nincsen, az is eredmény), ha nem vagyunk ezzel megelégedve, érdemes tovább dolgozni a lehetőségeken.
Ez az időszak a beérett termények szüretelésének és mérésének az időszaka is egyben.
Teremtsünk időt az elcsendesedésre!
A levelek lehullanak a fákról, megnövekszik a csapadékos órák száma és Szűz csillagjegy havában kiemelt szerepet kap a rendszerezés fizikai és lelki szinten egyaránt. Lehetőséget kapunk arra, hogy a nyári pörgést kipihenve, egy komfortos helyen, az otthonunk melegében még több időt fordítsunk a számvetésre, a feltöltődésre és az elcsendesedésre.
Most van itt a remek lehetőség arra, hogy megszabaduljunk egy régi rossz szokásunktól, lezárjunk egy mérgező kapcsolatot, vagy lomtalanítsunk az otthonunkban. Ez az időszak nagyon támogatja az új tervek és célok meghatározását is.
Amit rendezünk a környezetünkben, az hatással van a jövőnkre is!
Kapcsolatok rendezése
Sokkal több időt töltünk a családtagjainkkal a 4 fal között, így érdemes minden olyan kapcsolódást felülvizsgálnod, amellyel kapcsolatban úgy érzed, hogy még lehet dolgozni rajta. Asztrológiai szempontból is nagyon támogatott a kapcsolatok rendezése, valamint minden olyan kapcsolat átrendeződésre kerülhet, amelynek már lejárt az ideje.